Mint ahogy azt nemrégiben megírtuk, tavaly decemberben ügyvezetőnket, Ződi-Sipos Máriát nevezték ki az Enterpise Europe Network 2017-18-as Dél-alföldi követének.

Az EEN ma már több mint 60 országban van jelen, több mint 3000 szakértővel dolgozik együtt. Célja, hogy kis- és középvállalkozásoknak nyújtson szakmai támogatást nemzetközi üzleti tevékenységük fejlesztésében.

Magyarországon nyolctagú konzorcium biztosítja az országos lefedettséget, mely a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) égisze alatt működik. Az uniós forrásoknak köszönhetően az EEN által kínált szolgáltatások nagy része díjmentesen elérhető a vállalkozások számára.

marcsi-ujsag

Az EEN-tanácsadók a hazai szakértelmet nemzetközi tapasztalatokkal egyesítve támogatják a vállalkozásokat exportterveik megvalósulásában. A hálózat nem csak hogy segítséget nyújt a stratégia kidolgozásában, de szerepet vállal a megfelelő nemzetközi partnerek felkutatásában és megszólításában is. Mi több, a helyi EEN irodák üzletember-találkozókat szerveznek, ezzel is elősegítve azt, hogy a hazai vállalkozások naprakészen értesülhessenek a külpiaci lehetőségekről.

A cégek terjeszkedésének egyik legfőbb kihívása a forráshiány. Az EEN-tanácsadók teljeskörűen feltérképezik a vállalkozás céljainak megvalósításához elérhető hazai és nemzetközi pénzügyi forrásokat, legyen szó visszatérítendő, vagy vissza nem térítendő konstrukciókról. A hálózat kiterjedt kapcsolatrendszerének köszönhetően pedig akár befektető keresésben is támogatni tudja a cégeket.

VÁLLALKOZÓK A VÁLLALKOZÓKÉRT

A magyar EEN konzorcium követprogramja 2013-ban indult útjára, melynek keretében már több ezer vállalkozó kapott tanácsot, konkrét segítséget.

Minden második évben új követ kerül kiválasztásra a konzorcium partnerek által, ezzel is növelve a szervezet irányában elkötelezett ügyfelek csoportját. A követek olyan vállalkozók közül kerülnek ki, akik jól ismerik üzleti környezetüket, annak szereplőit, valamint a vállalkozásvezetéssel járó mindennapi kihívásokat.

A vállalkozók gyakran idegenkednek a tanácsadóktól, ezért is hiteles forrás egy olyan követ, aki már folytat külpiaci tevékenységet vagy vett már igénybe uniós forrást. A CreatIT számára több alkalommal nyújtott hasznos szolgáltatást az EEN. Célunk, hogy a jövőben a lehető legtöbb, Hálózat által kínált lehetőséget kipróbálhassuk.

HOL TALÁLKOZHATUNK A KÖVETEKKEL?

A követek a hálózat által nyújtott szolgáltatások megismertetésében tudnak hathatós segítséget nyújtani, ugyanis konferencia-résztvevőként, üzleti vacsorák alkalmával rendszeresen találkoznak más vállalkozások vezetőivel.  A hálózat rengeteg rendezvényt, konferenciát és üzleti találkozót rendez évente, melyeken találkozhatnak a vállalkozók a követekkel. Blogunkon folyamatosan tudósítani fogunk az aktuális rendezvényekről, ahol ügyvezetőnkkel vagy kollégáinkkal találkozhattok.

Forrás: Haszon magazin, 2017. január

 

CreatIT – @hogy elképzeled!

Keress minket, kérj ötleteket vagy akár ajánlatot!