Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az érdeklődés a programozás iránt, főleg azok körében, akik a semmiből akarnak webfejlesztést tanulni. Ezen jelenség néhány okáról fogok beszélni a cikkben, emellett megpróbállak ellátni a legfontosabb tanácsokkal, hogy mire figyelj oda az IT szektorban, és mely hibák kerülhetők el könnyedén.

A korlátlan lehetőségek világában élünk, mely főleg a világszerte elérhető internetnek és a nyitott határoknak köszönhető. Rengeteg, pár éve még lehetetlennek tartott, dolog ma már másodpercek alatt lehetséges, és csak rajtunk áll, hogy nyúlunk-e értük. Bármely időpillanatban egy szempillantás alatt kapcsolatba léphetünk egy több ezer kilométerre élő barátunkkal. Sőt, ha szeretjük a thai konyhát, miért ne próbálnánk ki egy finom pad thai-t, egyenesen Bangkokból? Egyedül rajtad múlik, meg persze a megtakarításaidon. Bár ezek csak példák, de egyre több és több van belőlük.

Ennélfogva egy karrier kezdésénél, vagy már akár egy kis tapasztalattal is, olyan munkákat is választhatunk, melyek eddig teljesen elérhetetlennek tűntek. Annál is inkább, amikor a webfejlesztésről vagy szoftvercéges munkáról van szó, sok ember még mindig sztereotípiákkal köti össze a programozói szakmát. Én is egy voltam közülük, mielőtt úgy döntöttem, hogy front-end fejlesztő leszek.

Nehéz elkezdeni a programozást?

Webfejlesztő a gyorstalpalók ellen

Az általam megvitatni kívánt dolgok egy része már korábban szerepelt Audrey Watter átfogó cikkében, aki nem túl kedvesen beszélt a kódiskolákról és a gyorstalpaló táborokról. Azonban vannak tényezők, melyeket nem lenne érdemes kihagyni ebből a vitába. Hatalmas, folyamatosan növekvő felhajtás kerekedett a programozói munka körül az elmúlt pár évben. Mint mindennek, ennek is vannak előnyei és hátrányai.Mindazonáltal jó, ha felteszünk magunknak pár kérdést.

Mi az oka a programozás hirtelen népszerűségének, amikor évekig rejtélyes munkaként néztünk rá, melyhez csak pár embernek volt hozzáférése? Kétségtelenül sokatokat piszkálták a szülei azzal, hogy mennyi időt töltötök azon az „istenverte számítógépen”. Nekik (és látszólag közületek is sokaknak) a számítógépen való időtöltés nem jelent mást, mint videójátékok játszását. Azonban a többiek számára ezek a játékok felfedtek valami még elbűvölőbb dolgot – a programozást.

 

De miért is találjuk olyan érdekesnek?

Rengeteg véleményt láttam már, melyek szerint a programozók munkája milyen csodálatos és egyszerű, és mennyi pénzt keresnek csupán triviális dolgok elvégzésével. Ráadásul gyakran ezen kijelentések szerzői alátámasztják ezt szép diagramokkal, melyek hihetetlen számokat mutatnak arról, hogyan növekszik a programozók hiánya évről évre, és hogyan kellene ennek 2020-ra az egymilliárdot is elérnie az egész világon.

Körülbelül egy éve meglátogattam pár kódiskola webináriumát, és íme, a prezentációk kezdete előtt a szervezők a fentebb említett diagramokat mutogatták. De vajon tényleg elhiszik őket, vagy csak a nézők figyelmét akarják felkelteni, miközben nem mondják el nekik a teljes igazságot?

Még egyszer koncentráljunk a karrierünkre, vagy akár általánosan az életünkre, és tegyünk fel még egy kérdést: honnan jött a programozóvá válás ötlete? Ha csak a csinos statisztikák és a korábban említett friss trendek miatt, akkor egészen csalódott leszel, és szembenézni a valósággal lehet, hogy mérhetetlenül ártalmas és csüggesztő lesz.

Azonban, ha azért hoztad meg ezt a döntést, mert a webfejlesztés olyan dolog, amit nagyon régóta szeretnél csinálni, akkor jó döntést hoztál. Talán olyan voltál, mint én programozóvá válás előtt minden reggel, amikor azon gondolkodtam, hogyan élek túl még egy napot a munkában? Akkor az IT iparra váltás megint elégedetté fog tenni a munkáddal.

Próbáljuk meg megválaszolni a két legfőbb kérdésem: Mit kell tenned, hogy webfejlesztővé válj? Alkalmas-e ez a munka mindenkinek?Olyan ember szemszögéből próbálok ezekre választ adni, aki tíz hosszú évig teljesen mást csinált.

Elkezdeni a programozói utadat egészen könnyű. Azonban vannak dolgok, amikről jobb, ha hallasz, ugyanis van néhány tipikusan kezdő hiba, ami könnyen elkerülhető. Én már átéltem őket, így szeretnék néhány tanácsot adni, és elérni, hogy mindent figyelmesebben nézz meg, talán egy kis gyanakvással – talán szembenézni a valósággal végül nem is olyan kellemes.

Hogyan járjunk sikerrel és ne veszítsük el az összes pénzünket

Először is koncentráljunk arra, hogyan kezdjük el a programozást, miközben megtartunk egy kevés pénzt a pénztárcánkban. A válasz lehet, hogy triviális, de az igazság az, hogy mindent magunktól kell megtanulnunk. Néhányan kíváncsiak lehetnek, hogy hogyan lehetséges ez egy egyetem, vagy kódiskola elvégzése nélkül. Megnyugtatok mindenki, hogy igenis lehetséges.

Mindenekelőtt tisztázzunk valamit: ez az én személyes véleményem. Azt gondolom, hogy programozás tanulásánál fontos önhatékonyságról beszélni, mivel sok potenciális programozó nincs is tisztában vele, hogy lehetséges. Részemről a drága tréningekbe ölt több ezer dollár helyett megérheti „DIY megközelítést” alkalmazni.

Tisztában vagyok vele, hogy sokaknak nehéz az önálló tanuláshoz kellő önfegyelmet, eltökéltséget és motivációt megtalálniuk. Ezekben az esetekben csakis egy elszánt mentor segítsége lehet elég hatékony, hiszen ők követik nyomon a tanulás előrehaladását.

Azonban még ezt is lehet helyettesíteni egy széleskörű programozói közösséggel. Rengeteg hely van az interneten, ahol profik és kezdők egyaránt kiváló visszacsatolást kaphatnak. A közösségi média jelentős szerepet játszik ebben. Számos csoportot találhatunk speciálisan a támogatást kereső programozók számára. Ezek látogatása nagyon ajánlott, hiszen előbb vagy utóbb bele fogsz futni olyan hibákba, amik a közösség segítségével gyorsan megoldhatók.

Ezek a csoportok főként a már haladó programozóknak nyújtanak segítő kezet, de akkor mi a helyzet a kezdőkkel, akik azt se tudják, hol kezdjenek neki? A válasz legalább olyan egyszerű, mint amennyire hatékony.

Például, miért ne próbálnál meg válaszokat keresni a YouTube-on? Különféle csatornák léteznek a programozók számára, akár kezdő, akár haladó az illető. Másrészről egy online kurzus programozási tanfolyamok széles tárházát kínálja. Ha szerencséd van, beiratkozhatsz egy átfogó, jól támogatott tanfolyamra körülbelül 10 dollárért. Érdemes megpróbálni, legalábbis kezdésnek.

Végül, de nem utolsó sorban gyakori a programozói közösségekben vagy szoftvercégeknél, hogy nyílt workshopokat rendeznek, mint például a Dev College vagy Dev College Combo. Ugyanakkor részt vehetsz rendszeres találkozókon is, mint a Django Hotspot vagy a meet.js, ahol a webfejlesztést érintő különböző témákat vitatják meg.

Amikor már otthonosan mozogsz az alapok között, kipróbálhatsz különféle kihívásokat, hogy megszilárdítsd a tudásod. Itt kezdődik az igazi szórakozás. Csak a kódolással töltött hosszú, hosszú órák által fogod megérteni, amit tanultál és egyedül ez fog segíteni a karriered elindításában. Ráadásul, ha nem szoksz hozzá az egyéni tanuláshoz az elején, akkor rengeteg nehézségbe ütközhetsz rögtön az első munkád során.

Végül tisztázzunk valamit. Nem a kódiskolák lejáratása a célom, hiszen néhány embernek ezek jelentik a megoldást. Azonban attól tartok, hogy vannak ritka esetek, amikor az iskola nem teljesen őszinte a tanulókkal, főleg, amikor a végzés utáni munkakeresésre terelődik a szó. Nem túl gyakori, de megesik. Az én célom a programozás elkezdését fontolgató emberek biztatása, hogy önállóan próbáljanak tanulni. Egy dolog biztos – különböző forrásokat is ellenőrizz le, hogy az információ, amit adnak, valóban igaz legyen.

Junior front-end fejlesztőként az élet

Lassan a cikk konklúziója felé haladunk, és itt megragadnám az alkalmat, hogy a programozói munkaerőpiac jelenlegi állásáról beszéljek. Talán már hallottad, hogy a potenciális munkáltatóid minden sarkon rád várnak, és nem fogod tudni kezelni a rengeteg állásajánlatot, amit kapsz majd. Nos… tulajdonképpen ez egészen máshogy néz ki.

Az első front-end fejlesztői munkámat körülbelül egy éve kezdtem el, de még mindig próbálom követni az állásajánlatokat, általában csak kíváncsiságból, és főleg, amikor belépőszintű pozíciókról van szó. Gondolom, amikor elkezdesz egy gyorstalpaló tábort, nem mondják el, hogy az ajánlatok többsége általában tapasztalattal rendelkező programozókat keres.

Ráadásul akár hónapokba is telhet, mire felvesznek junior fejlesztőnek. Erre van néhány nagyon egyszerű ok:

  • az egy junior pozícióra eső jelöltek számának folyamatos növekedése;
  • a junior állásajánlatok számának csökkenése a munkakeresőkhöz képest;
  • a junior pozíciók növekvő és gyorsan változó belépőszintje;
  • a jelöltek ésszerűtlen követelései és elvárásai;

Nem úgy tűnik, hogy a junior pozíciók üresedései és az azokat megszerezni kívánó emberek közti aránytalanság csökkenne. Azonban nem szándékozok eltéríteni senkit a programozói tanulmányoktól. Szeretném, ha az emberek rájönnének, hogy a kezdet mindig nehéz. Viszont meg vagyok győződve róla, hogy a kemény munka meghozza gyümölcsét a megérdemelt siker és rengeteg elégedettség formájában.

Összefoglalás

Most lehet, hogy kicsit össze vagy zavarodva, és megkérdezed magadtól, hogy mit is keresel itt. Egyáltalán jövedelmező programozást tanulni a teljesen kezdők számára? Sikerrel fogsz járni az álommunkád üldözésében? Talán teljesen mást vártál ettől a cikktől?

Mindenesetre örülök, hogy végig olvastad a cikket, és remélem sikerült egy kis motivációval ellátni, hogy elérd a céljaid. Hogy megválaszoljam ezeket a kérdéseket, és eloszlassam a kételyeket, programozást tanulni és webfejlesztőként dolgozni egy ragyogó döntés. Rengeteg élvezhető napi kihívással jár, és jó kilátásokat nyit meg a jövő számára. Ha bárki megkérdezi tőlem, hogy megéri-e megpróbálni, egyértelműen azt fogom mondani, hogy igen. Szóval adj magadnak egy esélyt, legyél türelmes és elszánt, és sok sikert!

 

(Forrás1, Forrás2)