CreatIT Blog

Hírek, újdonságok, érdekességek

Az Y-generációnak dolgoznak, megéri – Nálunk járt a Délmagyar

A napokban nálunk járt a Délmagyar, ahol ügyvezetőnkkel, Ződi-Sipos Máriával, valamint a cég marketingvezetőjével, Dönczi Richárddal készített interjút. A cikket lentebb olvashatjátok:

Az Y-generációnak dolgoznak, megéri: virtuális próbababát, injekciót fejlesztett egy szegedi cég

Szeged – Virtuális próbababa és injekció, okostükör. Ezek egy fiatal, lelkes csapat munkájának eredményei. A szegedi cég egyedi technológiát kínál, és már a külföldi piacra is betört.

Ződi-Sipos Mária és férje megismerkedésük után fél évvel alapították meg webfejlesztő cégüket még 2009-ben. Elsősorban a virtuális valósághoz kötődő technológiákkal foglalkoznak. – Az első tevékenységi körünk a webfejlesztés és a marketing volt. Nem sokkal később kaptunk egy, a kiterjesztett valóság technológiához kötődő megbízást, amit azért vállalt a férjem, mert izgalmasnak találta. Olyan cégek kerestek meg, amelyek meg akarták szólítani az Y-generációt. Rendezvényeken, kiállításokon már nagyon nehéz odavonzani a fiatalokat, ám egy jól kitalált kiterjesztett valóság alkalmazással van rá lehetőség – mesélte Ződi-Sipos Mária, a szegedi CreatIT Solutions Kft. ügyvezetője.

Szeged, CreatIT Solutions Kft. virtuális valóság technológiára specializálódott magyar cég. Fotó: Frank Yvette Képen: Ződi-Sipos Mária ügyvezető és Dönczi Richárd marketingvezető

CreatIT Solutions Kft. – Ződi-Sipos Mária ügyvezető és Dönczi Richárd marketingvezető

TivadAR – az első virtuális próbababa

Már megalakulásokkor gondolkodtak a kiterjesztett valóságban, de akkor még nem volt elég fejlett hozzá a technológia, nem terjedt el az okostelefonok használata sem. Egyik első ilyen alkalmazásuk 2010-ben TivadAR volt. Így nevezték el azt a próbababát, amelyen orvostechnológiai eszközöket mutattak be Németországban. Az orvosok táblagépen nézték TivadAR-t, akinek adott testrészén megjelent a gyógyítására alkalmas segédeszköz. Mára a technológia fejlődése lehetővé teszi a kiterjesztett valóság sokkal szélesebb körű alkalmazását, például a lakberendezésben vagy akár a ruhapróbálásban. Az okostükör-alkalmazással az öltözködést, ruhavásárlást tehetjük élményszerűbbé.

Virtuális injekció

A gyógyszerészetben, orvostechnológiában viszont már nagyon jól használható a kiterjesztett valóság, például egy-egy gyógyszerhez kapcsolható virtuális tartalom.

– Ez úgy működik, hogy ha a telefont a doboz mellé teszed, megnézhetsz egy videót arról, hogyan kell beadni például az abban lévő injekciót – magyarázta a Széchenyi Programiroda által mentorált cég ügyvezetője.

Az oktatásban is jól lehet hasznosítani a technológiát. A mai gyerekek már az okostelefonok világában nőnek fel, így meg lehet őket fogni azzal, hogy akár egy atlaszhoz vagy tankönyvhöz csatolnak egy alkalmazást, amivel, ha nézik a könyvet, az abban lévő valós tartalom kiegészül egy virtuálissal. Ha ránézünk a térképre a telefonnal, megelevenedik egy csata, vagy láthatjuk azt is, milyen ruhát hordtak abban a korban.

Szeged, CreatIT Solutions Kft. virtuális valóság technológiára specializálódott magyar cég.

Szeged, CreatIT Solutions Kft. virtuális valóság technológiára specializálódott magyar cég.

Híd a nyomtatott és az online világ között

– Ez a technológia hidat képez a nyomtatott és az online világ között – mondta Dönczi Richárd marketingvezető. – Most például egy magazinokat megjelentető kiadó bízott meg bennünket. Alkalmazásuk segítségével megelevenednek majd az újságban látottak. Például a kanapénkon ülve, az újságot lapozgatva – okostelefonunk segítségével – beszállhatunk egy Ferrariba, vagy virtuálisan megnézhetünk egy ruhát minden oldaláról, hiszen a modell körbeforog.

A szegedi vállalkozás egyedi profillal bír, egyre jobban fejlődik, így alkalmazottainak száma is nő. A Széchenyi Programiroda segítségének köszönhetően ma már több mint 10 lelkes fiatalnak adnak munkát, informatikusgyakornokokat is szívesen fogadnak. Már új vizekre is eveznek, a kiterjesztett valóság mellett VR-technológiával is foglalkoznak.

Forrás: http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/az_y-generacionak_dolgoznak_megeri_virtualis_probababat_injekciot_fejlesztett_egy_szegedi_ceg/2551540/